ZsomBisztró

Szia,

Panka Zsombor (Zsombi) vagyok, YouTube videókat készítő IBD harcos és mesterdiplomás közgazdász. Az egyik legfontosabb dolog az életemben az egészség.

Ötéves koromban diagnosztizáltak egy autoimmun, krónikus bélbetegséggel. Először Crohn betegséget, később colitis ulcerosát állapítottak meg. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy gyerekkoromtól kezdve együtt éltem egy olyan diagnózissal, amire mindenki azt mondta: krónikus, gyógyíthatatlan, életed végéig gyógyszereken kell élned.

Az évek során több durvább fellángolást is átéltem, de 2016 novemberében jött az igazi mélypont. Naponta körülbelül harmincszor rohantam a WC-re erősen véres hasmenéssel, másfél hét alatt több mint 11,5 kilót fogytam. Éjszakánként alig aludtam, szinte óránként át kellett öltöznöm az izzadás miatt. Ekkor másodszor kaptam szteroidkezelést, amire akkor még jól reagált a szervezetem, és két évig viszonylag tünetmentesen éltem, de rengeteg gyógyszerrel.

2018 végén újra fellángolt a betegség, csak most más volt a helyzet. Megint jöttek a gyógyszerek, a szteroid, az immunszupresszánsok, de a testem látszólag semmire nem reagált. Teltek a hetek, hónapok, én pedig abban bíztam, hogy majd a „következő gyógyszer” lesz a megmentőm. Nem lett az. Vége lett az ősznek, eltelt a tél, a tavasz és a nyár is, és 2019 szeptemberére ott tartottam, hogy kezdődött az egyetem következő éve, de még mindig voltak tüneteim. Egy ponton azt mondtam magamnak: elég. Ezt az állapotot nem vagyok hajlandó elfogadni.

Onnantól kezdve mindent arra tettem fel, hogy jobban legyek. Elkezdtem tudatosan tanulni a saját betegségemről, bújtam a nemzetközi kutatásokat, és komolyan beleástam magam a táplálkozás témájába. Megtanultam főzni, és kialakítottam a saját, akkor nekem működő étkezési szabályrendszeremet, aminek célja a bélflóra támogatása és a bélszakasz tehermentesítése volt.

A folyamat lassú volt, de működött. 2019 szeptembere óta nem szedek gyógyszert, jelenleg tünetmentesen élek, és erősebb, fittebb és egészségesebb vagyok, mint valaha.

Ahogy angolul mondják, „the rest is history”, de azért nem álltam meg itt. Télre már sokkal jobban voltam, és 2020 tavaszán elindítottam a Zsombisztró YouTube csatornát, ami név ma már talán kicsit félrevezető, mert nem egy sima gasztrocsatorna, hanem az IBD vel való együttélésről és az életmódomról szól. Először főleg a saját receptjeimről és az IBD vel kapcsolatos tapasztalataimról beszéltem, később rájöttem, hogy a táplálkozás csak egy része a történetnek.

Azóta három dologban hiszek igazán, ha egészségről van szó:

  • lelkiállapot

  • étkezés

  • testmozgás

Nem a szélsőségekben és tiltólistákban hiszek, hanem abban, hogy okosan, tudatosan, mégis élhetően lehet jól lenni. Egészségesen.

Ma már a csatornám arról szól, hogyan lehet IBD vel vagy érzékeny bélrendszerrel élve – illetve akkor is, ha „csak” egészségesebben és tudatosabban szeretnél élni – jobb életminőséget elérni. Beszélek arról, hogyan élek ma gyógyszerek nélkül, mit tanultam az étkezésről, hogyan edzek az egészségért és funkcionális erőért, és hogyan próbálom megőrizni a mentális egyensúlyomat.

Nem vagyok orvos és nem vagyok dietetikus. Amit itt találsz, az nem szakvélemény, hanem az én utam, a saját tapasztalataim és gondolataim. Abban szeretnék segíteni, hogy ne teljesen egyedül kelljen végigjárnod ezt az utat, és talán gyorsabban, kevesebb kerülővel juss el odáig, ahol én most tartok. 🙂

Történetem az IBD-vel

Ha érdekel, hogyan indult az utam IBD-vel és hogyan született meg a ZsomBisztró csatorna, ajánlom ezt a régebbi videót, itt mesélek először részletesebben a történetemről.
A YouTube csatornámon találsz egy külön IBD életmód” lejátszási listát is, ahol még több videóban beszélek a betegségről, a mindennapokról és az életmódomról.

Gyors IBD talpaló (GYIK):

IBD (Inflammatory Bowel Disease – Gyulladásos bélbetegség): A gyulladásos bélbetegség (IBD), a bélrendszer krónikus gyulladásával járó Crohn-betegség és a Colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) összefoglaló neve.

Mindkettő az emésztőrendszert érintő betegség. Az IBS (Irritable bowel syndrome = Irritábilis bél szindróma) egy krónikus szindróma, amely a tünetek (puffadás, görcs, hasmenés vagy székrekedés) egy csoportjából áll. Az IBD viszont a belek gyulladására vagy krónikus duzzanatára utal.

A Crohn-betegség és a Colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) egyaránt az emésztőrendszert érintő gyulladásos betegségek. Míg a CU csak a vastagbél nyálkahártyájában okoz gyulladást, a Crohn-betegség általában a vékony- és a vastagbelet is érinti/érintheti, és a bélcsatorna szájától a végbélcsatornáig bárhol előfordulhat.

Az IBD gyakori tünetei a tartós hasmenés, hasi fájdalom, görcsök, véres széklet, fogyás, fáradtság.

Endoszkópia (Crohn-betegség esetén) vagy kolonoszkópia (fekélyes vastagbélgyulladás, CU esetén) és egyéb vizsgálatok kombinációjával, mint például:, MRI, CT, székletminták és vérvizsgálatok.

Ha követsz engem és nézed a videóim. 🙂 Meg sok más, de én ezekkel kezdeném a helyedben.